Téli Balaton-átúszás

Az emberek értetlenül állnak az olyan szenvedélyek előtt, mint a téli úszás, vagy csak az amolyan „sima” hidegterápia. Téli úszókat kérdeztem, ők miért csinálják azt, aminek más a látványától is vacogni kezd?

 

 

Szegő Panni  (váltócsapatban teljesített az 1.Téli Balaton-átúszáson):


Bevallom férfiasan, a „hidegvizezés” elsőre inkább a kivagyiság miatt tetszett. Ilyennel nem mindenki foglalkozik, evvel ki lehet tűnni. 

Aztán az edzéseken nagyon megfogott a metodikája, és persze a társaság. A párommal amíg lehetett részt vettünk a Szigligeti csobbanáson, akkor még virtusból. Azóta vallom, ha az ember megmártózik a hidegvízben egy bizonyos fokú védelmet kaphat. Lehet, hogy ez inkább „elhatározás kérdése”, de az is fél siker, ha fejben már eldőlt a dolog. 

Nemrég nagyon „kiakadt” a derekam, sokat nyüglődtem vele. Rájöttem, ha a hideg víz alá tartom a fájdalmas részt, enyhül a fájdalom, sikerül kimozgatni.

A hidegvízes merülések után mindig jobb a közérzetem, vidámabb vagyok!

 

 

Czettele Győző (készül a 2. Téli Balaton-átúszásra): 

 

- Közelebb kerülök Önmagamhoz

- Segit felvenni a kapcsolatot a belsőmmel, a hideg.

- A fokuszom rakerul a belso energia folyamatokra, ami jó érzés s emlekeztet arra, Ki vagyok

- Komfort zona kilepes, onbizalmat ad erre is kepes vagyok



 

Judita Sikulová (teljes távon teljesített az 1.Téli Balaton-átúszáson):

 

Fontosnak tartom a betegségek megelőzését, ezért kezdtem el a hidegterápiát pár éve, hogy ellenállóbbá tegyem a szervezetem. Ez az egészséges életmód egyik pillére. Mi már egy elkényelmesedett világban élünk, télen túlfűtött helyiségekben, autókban tartózkodunk, pedig szervezetünknek szüksége van a hidegre is. Nem csak testileg, de lelkileg is megerősít, hiszen minden egyes alkalommal le kell győznöm a lusta, kényelmes énemet és ebből erőt tudok meríteni az élet más területein is. Nem utolsó sorban pedig a gyakori kapcsolat a természettel, a földelés szintén csökkenti a szervezet stressz-szintjét. Jól érzem magam minden egyes hidegvizes edzés után és tudom, hogy hosszútávon is jó hatással van a szervezetemre.



 

Domby Ádám   (teljes távon teljesített az 1.Téli Balaton-átúszáson) :

 

Számomra azért fontos a hidegterápia, mert borzasztó nagy energiákat szabadít fel bennem. Mind testileg, mind lelkileg. Sokat sportolok, jelenleg az Iron Man triathlon versenyre készülök. Sokat segít a regenerációban. Az edzések után, vagy pihenőnapokon segít a helyreállításban. A hidegvizes merülések során igazán kitudok kapcsolni. Segít befelé tekinteni, önmagamra, a testemre fókuszálni. Ez segít abban, hogy a mindennapokban is sokkal koncentráltabb legyek. Sokkal ellenállóbb lett a szervezetem. Nincs nátha, nincs megfázás. Ezekért a pozitív hatásokért gyakorlom a hidegterápiát.



 

Bercsényi Zoltán  (teljes távon teljesített az 1.Téli Balaton-átúszáson):

 

A hideg merülésekkel és úszásokkal egyszerre edzem a testem a lelkem és a szellemem. Feszegetem a komfortzónámat és a határaimat. Példát mutatok, hogy bárki megtudja csinálni. Bebizonyítom, hogy a lehetetlen csak a fejben létezik.

 

 

Kapcsolat

(c) 2019 Téli Balaton-átúszás, Minden jog fenntartva!  Zimányi András +3620 9416 637  Honlapot készítette: Bencsik Rajmund